Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Lencsevariációk

2011. január 01. - Moroandi

Lencseleves

Ha új év, akkor lencse. Leves, főzelék, saláta, mindegy, a rengeteg apró lencseszem bőséget, sok pénzt jelent a hagyomány szerint. Készítettem levest és salátát is, természetesen diétás változatban.

A füstölt kolbászos, rántással készített levest a férjem és nagyobb lányom ette. Az egészet egy fazékba tettem fel babérlevéllel, vöröshagymával, sóval ízesített vízbe, karikáztam bele négy szál sárgarépát, és egy szál fehérrépát is, majd amikor megfőtt kivettem magamnak egy adagot egy kis lábosba, és még egyet a salátához (kb. 10 dkg összesen). A felét turmixba pürésítettem, visszaöntöttem, egy teáskanál ecettel, egy teáskanál nádcukorral ízesítettem.

1 adag 296 kcal-t tartalmaz.

Lencsesaláta

A lencsesalátát pedig igazi görög lédús naranccsal készítettem. Egy marék rukkolát, egy pici felkarikázott lila hagymát összekevertem egy narancs hártyától megszabadított gerezdjeivel. Rászórtam a megfőtt lencsét, és kézzel jól átforgattam. Pár csepp citromlé, két teáskanálnyi olívaolaj, só és frissen őrölt bors volt az ízesítője. Fantasztikusan finomra sikerült a leves is, meg a saláta is.

1 adag 251 kcal-t tartalmaz.

Boldogságban, egészségben, sikeres fogyókúrában gazdag boldog új esztendőt kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr792552786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása