Diéták és ízek, ahogy én főzök

Lúgosítás

2009. június 15. - Moroandi

Természetgyógyász barátnőm segítségemre sietett. Elolvasta az étrendemet, és azt a megállapítást tette, hogy túl sok a tejtermék. Kevesebb sajtot, tejet fogyasszak, el kell hagyni a margarint, mert tele van adalékanyaggal. Egyek kölest, bár azt nem tisztáztuk, hogy milyen formában, mert az jól lúgosít. Reggel pedig mindig legyen valami epeműködést indító zsiradék,/ bármennyire is hihetetlen/olaj, vaj, tojás de leginkább picurka liba, vagy kacsazsír!!!  Ha reggel beindul az epeműködés, beindul a hasnyálmirigy is és vele az anyagcsere, azaz a fogyás. És mi is az a lúgosítás? Miért van rá szükség? Ennek jártam utána!

 

Dr. Robert Young amerikai kutató orvos nevéhez fűződik az Új Biológia megalkotása. Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy minden betegség egy okra vezethető vissza, még pedig a test elsavasodására. Dr. Young szerint, ha test sav-bázis egyensúlya rendben van, akkor a kórokozók nem tudnak megtelepedni, tehát a szervezet egészséges marad. Mitől savasodik el a testünk? A magas fehérje tartalmú ételektől. Természetesen nem azt jelenti, hogy ezek után csak vegán táplákozást kell követnünk. A testnek soha nem jó az egyoldalú étrend. Ezért dőlnek meg sorra azok a diéták, amelyek valamelyik tápanyagot megvonják a szervezettől (pl. Atkins). Ahhoz, hogy a testünk sav-bázis egyensúlya rendben legyen, sok zöldséget és gyümölcsöt javasolnak a természetgyógyászok, lehetőleg nyersen fogyasztva. Kimondottan előnyös, ha biogazdálkodásból való. És egy kis felsorolás a teljesség igénye nélkül, hogy jobban eligazodjunk a táplálékok között.

 

Erősen savasító:

 

Parmezán, gouda, tojás sárgája

 

Közepesen savasító:

 

Hús és húskészítmény

Pisztráng, hering

Egész tojás

Gomolya sajt, túró

Szénsavas üdítők

 

Enyhén savasító:

 

Tejföl, teljes tej, gyümölcsjoghurt

Hüvelyesek

Tojás fehérje

Édességek

Fehér rizs

 

Semleges:

 

Olaj

 

Lúgosító ételek:

Zöldségek (zeller, cukkíni, burgonya stb.)

Gyümölcsök (alma, narancs, ananász stb.)

Tejsavó (nem azonos tejsavó fehérjével)

Kakaó, kávé, tea, vörösbor, lekvár, méz

 

Erősen lúgosító

 

Spenót, banán, mazsola

 

Azt azért nem árt figyelembe venni, hogy ez a lúgosító étrend egyéb szempontokat nem mérlegel. Ilyen a rosttartalom, a koleszterin-bevitel, glikémiás-index, példának okáért a banán, amely erősen lúgosító hatású, ellenben igen magas a gyülölcscukor tartalma. Egyéb diétákban, a hagyományos 90 napos diéta gyümölcsnapján kívül, nem is szokták alkalmazni.

 

Mi a véleményed a lúgosításról?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr401187495

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tovább lúgosodom… :) 2009.07.30. 15:21:55

Korábban már említettem, hogy 2007 májusában voltam egy ESG vizsgálaton. Miközben a savtalanítás témakörben nyomoztam, villant csak belém, hogy ez a vizsgálat éppen a különböző szervek pH értékét méri, tehát a legideálisabb eszk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BombaÉvi 2009.06.16. 08:15:04

Helló! Én is hasonló cipőben járok, mint te, csak ahogy néztem, kicsit többről indulok :) Szurkolok!

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2009.06.17. 12:35:17

@BombaÉvi: örülnék, ha leírnád, hogy mennyit szeretnél fogyni, és milyen módszert választottál. Esetleg írsz róla blogot?
Üdv, Andi

Karnamantra 2009.06.24. 23:58:24

Üdv!

A tojássárgája erősen savasító, a vörösbor pedig lugosító? Ma is tanultam valamit. :) Jóhír, mert utóbbit szeretem.

A banán viszont nekem nem tesz jót. Most tartok kb a 3. hétnél, bármitől is, de jobban érzem magam (nem vagyok/voltam terhes, csak kedélybeteg, és nagyon sovány).

Jó babázást és sok sikert!

Karna