Diéták és ízek, ahogy én főzök

Kill Bill

2009. szeptember 29. - Moroandi

Uma Thurman 1988-ban a "Veszedelmes viszonyok"-ban 18 évesen már olyan sztárokkal játszhatott együtt, mint John Malkovich és Glenn Close. 20 évesen hozzáment Gary Oldman-hez, házasságuk mindössze 2 évig tartott. 24 évesen pedig már a Ponyvaregény című filmben Mrs. Mia Wallace megformálásáért Oscar jelölést kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

1998-ban férjhez ment Ethan Hawke-hoz, és rá két hónapra megszületett első gyermekük, Maya Ray, 2002-ben pedig Levon Roan. Uma Thurman tulajdonképpen a Kill Bill című filmnek köszönheti, hogy szülés után visszanyerte az alakját, ugyanis a második gyermeke megszületése után szinte azonnal indult edzésre, hogy a film kardforgatós harcjeleneteit fel tudják venni. A mozgás pedig extrém mennyiségű volt, heti 5 napon keresztül reggeli 9-től délután 5-ig rövid pihenőket beiktatva a taposógép és a súlyzózás volt megfűszerezve speciális kardforgató gyakorlatokkal és nyújtással. Egyébként a második részért 2005-ben Golden Globe díjat nyert a legjobb színésznő-dráma kategóriában.

Természetesen Uma a táplálkozására is nagy gondot fordít. Hosszú ideig vegetáriánus volt, illetve a makrobiotikus étrendet is kipróbálta. Ez csak nyers, feldolgozatlan ételek fogyasztásából áll. Nagy híve ennek a táplálkozásnak Madonna is. Azonban Uma végre nem egy elbillent sztár, aki jó dolgában nem tudja, hogy milyen aktuális diétával fogyjon csontsoványra, elárulta, hogy lazít néha, és ilyenkor olasz kajákat meg csokis kekszet eszik. Ja, egyébként 180 cm magas, és Sharon Stone után a második legokosabb a színésznők között.

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr171415772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.