Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Zöldségleves tojásmetélttel

2014. november 11. - Moroandi

zoldsegleves-tojasmetelt.jpgA zöldségleves a legegyszerűbb gluténmentes étel feltéve, ha nem teszünk bele tésztát, és nem is sűrítjük be. Ebben az esetben viszont muszáj valami falatkát utána enni, hiszen néhány szem sárgarépától meg zöldborsótól ritkán lakik jól az ember. Persze itt most nem arra a fajta jóllakásra gondolok, amikor dugig esszük magunkat, fel sem tudunk állni az asztaltól, elálmosodunk, legszívesebben lefeküdnénk aludni, ugyanakkor 1-2 óra múlva már megint éhesnek érezzük magunkat. Ez már velem igen régen fordult elő :)

Visszatérve a levesre, nem készítettem utána semmilyen falatkát, inkább tojásmetélttel tettem tartalmasabbá. Egy tojást pici sóval és tejjel habosra kevertem, olajon kisütöttem, mint az omlettet, majd feltekertem palacsintaszerűen és felcsíkoztam. Ez lett a levesbetét. Azért volt némi ellenérzésem, végül is a levesbe tojásrántottát aprítottam, de meglepően harmonikusra sikeredtek az ízek. 

Zöldségleves tojásmetélttel

Hozzávalók 4 személyre

4 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1/2 zeller
1 vöröshagyma
10 dkg zöldborsó
néhány szem kelbimbó
só, bors, petrezselyem
hidegen sajtolt napraforgó olaj
vagy olíva olaj és vaj 

A zöldségeket felkockázom, az olajon először a hagymát megdinsztelem, utána rádobom a zöldborsó kivételével a többi hozzávalót. Addig pirítom, míg a sárgarépa helyenként barnás színt kap. Felöntöm vízzel, ízesítem sóval, borssal. Megengedtem magamnak azt a luxust, hogy vettem egy kis zacskó Himalaya sót. Még nem érzem igazán, mennyit kell belőle használni, így inkább többször kóstolok és sózok. Mikor félig megfőttek a zöldségek, beledobom a zöldborsót is. Tálalás előtt mehet bele egy kis petrezselyem. A tányérba kiadagolom a tojásmetéltet, majd rámerem a forró levest. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr66887739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása