Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Pizza Calzone

2010. január 29. - Moroandi

Amikor a kilencvenes évek elején Olaszországban először rendeltem Calzone-t, azt sem tudtam, hogy mi az. Meghökkentem, amikor elém rakták a "csukott" pizzát, de az íze valami isteni volt. Itthon minden pizzériában azt kerestem, hol tudnék újra enni. Egy balatoni étteremben találtam az étlapon, persze, rögtön azt rendeltem. A csalódás hatalmas volt, amikor a ránézésre jónak tűnő Calzone konkrétan lecsóval volt megtöltve, még a paprika csumája is a villámra akadt. Azóta megtanultam a pizzatészta receptjét, ezek után már csak rajtam múlik, hogy milyen formában és milyen feltéttel készítem el.

Pizza Calzone (teljes kiőrlésű lisztből)

Persze a fogyókúra alatt a pizza az egyik tiltott étel, azonban, ha a tésztát teljes kiőrlésű lisztből készítem, és a feltétbe nem teszek húst, akkor egy szelet még a diétába is belefér.

Hozzávalók 1 db-hoz

A tésztához

25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

150 ml víz (ha sima lisztből készíted, akkor a folyadék mennyiségét 110 ml-re kell csökkenteni)

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál nádcukor

1 teáskanál só

1 dkg élesztő

A pizzaszószhoz

1/2 doboz hámozott paradicsom

1 gerezd fokhagyma

friss bazsalikom

tengeri só

olívaolaj

A feltéthez

10 dkg csiperke gomba

1 kis fej vöröshagyma

5 dkg mozzarella

Az összes hozzávalót egy nagy keverőtálba öntöm, és a kézimixer dagasztókarjával hólyagosra keverem. Kb. 1 óra alatt meleg helyen duplájára kelesztem. Amíg a tészta megkel, elkészítem a szószt és a feltétet. Kevés olívaolajat melegítek egy serpenyőben, rádobom a fokhagymát és a bazsalikomleveleket. Kicsit átforgatom, majd ráöntöm a paradicsomokat, és megsózom. 10 perc alatt összefőnek az ízek. Előveszek egy szűrőt, és átnyomkodom rajta a paradicsomszószt, majd újabb 5 percig lassú tűzön hagyom, hogy besűrűsödjön. A feltéthez a vöröshagymát kevés olajon megdinsztelem, rádobom a félbe-negyedbe vágott gombákat, és addig pirítom, amíg a gomba leve elfő. Amikor kész a tészta, átgyúrom, nyújtófával korongot készítek belőle, rákenem a paradicsomszósz, mehet az egyik felére a gomba, mozzarelladarabokat rárakosgatom, és a tészta másik felét ráhajtom. A széleit rányomkodom, és 200 C°-os sütőben 20 perc alatt készre sütöm.

1 szelet pizza 301 kcal-t tartalmaz.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr771713124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.29. 21:45:11

ízre milyen?
bárcsak tudnék főzni...

egyébként itt egy még egészségesebb változat:
gittarawfood.blogspot.com/2009/10/ismet-pizza.html

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.29. 21:49:04

tengeri só helyett pedig inkább himalája sót javaslok, az kevésbé káros

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.29. 22:02:05

Ezt ki kene probalnom.
Ha bevalik nem kell rendelnem a pizzat.

Joc 2010.01.29. 22:41:35

Íme egy újabb példa az emberi hülyeségre. Nem a pizzát kell elcseszni, hanem el kell menni egyet mozogni, aztán mehet bele a hús is. Az agyamra mennek ezzel a sok sületlenséggel, meg ahogy kiherélik a finom ételeket. Egy szelet pizzát meg megenni nem érdemes, mert csak éhesebb lesz tőle az ember. Edzés+pizza+sör=egészség

cso zsi 2010.01.29. 23:28:46

Megmondom őszintén, régóta szeretem a Calzone-t.
Egy viszonylag közeli, bevált helyről szoktam rendelni. Ott így adják: Pizza Calzone (26 cm) alap pizza
(tehéntúró, gomba, sajt)
Tudom, fogyis-diétás blog, így a többi rendelhető feltétet nem részletezem, de egyéb zöldséggel, és húsféleséggel is meg szoktam bolondíttatni.

Rwindx 2010.01.29. 23:46:27

Három megjegyzésem lenne:
- ha fogyózol 1(3) szelet hússal (sovánnyal) jobban jársz mint egy pizzával (tésztával).

- Nekem egy pizza (32cm) kijön 15dkg lisztből :) persze izlések és pofonok, de szvsz a pizza vékonyan jó! :)

- A teljes kiörlésű liszt és a kenyérliszt(BL80) között nincs jelentős különbség szénhidrát tartalomban, viszont szvsz finomabb pizzatésztához jobb valamilyen arányban keverni őket (1:2), így jobban megkel.

Mindettől függetlenül biztos finom :)

zetorov 2010.01.29. 23:50:20

A paleolit táplálkozás a nyerő, azt kellene követni mindenkinek.

Törökátok 2010.01.30. 00:01:18

ettől dobom el az agyam, miaz, hogy ha nincs rajta hús, belefér a diétába?! nem a sovány hús hizlal, baszki, hanem a sok szemét lisztes fos...sovány fehérje (gyk:hús) KELL az élethez. Elsírom magam.

Gazdag földmíves polgár gyermeke 2010.01.30. 01:24:27

Nem a hús hízlal hanem a szénhidrát. Hihetetlen micsoda köd van az emberek fejében. Ááhhhh

Flood 2010.01.30. 02:04:00

Ha kihagyod belőle a vizet, még diétásabb....lol! :)))

flimo13 2010.01.30. 04:56:37

Miféle barom diéta, hogy a hús nem, de a sajt az mehet? Sok sikert hozzá :DD

Navarone 2010.01.30. 07:22:07

Hát sajnálom, de ez a pizza maximum így is 15 óráig ehető, és max egy szelet. Ha azonban a lisztet felcserélnéd az ABO MILL LowCarb lisztjére, akkor este is ehetsz. Egyébként a diétában a szénhidrátokat kell csökkenteni, és a húsokat, zöldségeket (nem mindegyiket!) növelni.

Navarone 2010.01.30. 07:22:56

@Joc: Ez sem teljesen igaz, sajnos. Ugyanis a fogyókúrában az étkezés-mozgás aránya 70-30%... Hiába mozogsz, ha nem étkezel rendesen, akkor a fogyás rettenetesen lassú, kb 1 kg/hó.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2010.01.30. 07:39:55

Ja, és a rettenetesen lassú fogyás közben, amikor elveszted a testsúlyod 15%-át, ami mondjuk 10-15kg., akkor kevesebb, mint egy-másfél év alatt rendbeszeded a testsúlyod ... :)

Egyébként igazad van. De a kettő együtt kell. Nekem csak az étkezésbeli váltás van/volt meg.

Ez a pizzarecept (szerintem) a következők miatt nem jó:
- vastag tésztájú, "tömős" pizza
- hús lehetne benne nyugodtan, attól nem hízol (nekem a szénhidrátszegény diéta jött be nagyon, mindig azzal fogyózok, fehérjével relatíve könnyen fogyok, egy hónap alatt most eddig 5kg)

A másik, ha javasolhatok építő jellegűleg:
ha már fotózol ételt, ami egy nagyszerű dolog, kerüld a rászórt száraz fűszert. Egy balatoni étterem színvonalára kerül ezzel. Inkább egy kávéskanál olivaolaj, az is zöld, és a fogyókúra sincs meg nélküle.

wmiki, miért egészégesebb a himalája só? :)

Joc 2010.01.30. 07:44:21

Talán lehet, hogy lassú ellenben tartós, és nem ehetetlen ételeket eszek, meg nem szenvedek. Amúgy a mozgás minőségén múlik az egész. Kétnaponta elég másfél óra intenzív mozgás, és nincs gond a túlsúllyal, és akkor mehet egy egész pizza sörrel is. Mindjárt jobb az ember hangulata. Szerintem az emberek az ilyen ételektől lesznek depressziósak. Amúgy ha már étellel akartok fogyni, akkor egyetek zöldségeket csirkemellel. Attól is lehet fogyni, és nem kell éhezni, mint ennél a pizzánál. Én is azzal kezdtem, de edzéssel sokkal jobb,mert ehetek is valamit, nem kell állandóan azt figyelni, mit is eszek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 07:52:33

húst ne egyél, ha fogyózól, ne hallgass ezekre az állatkínzókra

valóban lehet amúgy húst enni, akár drogozhatsz is, nem döglesz meg tőle egyből, csak ha nem teszed sokkal tovább élsz és egészségesebb maradsz

amúgy a teljes őrlésű tésztákat is inkább csak délutánig

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 07:53:27

@Joc: akinek a sörtől jobb a hangulata, azt úgy nevezik, hogy alkoholista....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 07:54:41

@tranq: sokkal több nyomelem van benne, kevesebb natrium, és talán nem köt meg annyi vizet, mint a tengeri

Navarone 2010.01.30. 07:57:37

Húst enni nem egészségtelen....

Joc 2010.01.30. 08:04:11

@wmiki: Szerinted az alkoholista, aki hetente egy sört megiszik? Neked az agyaddal van baj szerintem. A sörben rengeteg B vitamin van, és kis mértékben egészséges. Fogalmad sincs mi az, hogy egészség, csak lököd a hülye nézeteidet a fotelból. Én meg elmegyek mindjárt edzeni, és nem hallgatom a teljes kiőrlésű sületlenségeidet.

Hell0 · http://csaladinapkozibudapest.hu/ 2010.01.30. 08:05:22

Tessék itt van calzone is:www.bridgepizza.hu/

A rászórt szárazfűszer tényleg borzalmas..
Fogyókúrához pedig pont nem a lisztes-tésztás ételek valók. Kerülni kell a pizzát/tésztát/kenyeret/sütit, szénhidrátokat. Húsból a szárnyasok és halak ajánlottak, zöldségekből pedig ami nem puffaszt, Ugye a hagymásbab nem kifejezetten ajánlott. Ja igen, és az aranyszabály: reggel mint a király, délben mint a polgár, este mint a koldus..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 08:06:57

@Navarone: ...csak előbb meghalsz... de amúgy drogozni sem egészségtelen...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 08:08:04

@Joc: ...aki alkoholt fogyaszt az, az

de kis mértékben a cigi is egészséges, mert az idegbetegek lenyugszanak tőle

Joc 2010.01.30. 08:11:24

Meggyőztél, hogy nem vagy százas. Ha ilyen kajákat eszel, te sem fogsz sokáig élni, de én legalább boldogan :)
Na mentem edzeni...

Navarone 2010.01.30. 08:11:50

@wmiki: nem halsz meg előbb, ez butaság.

Navarone 2010.01.30. 08:18:33

@wmiki: vegetálni nem is szeretnék, ahogy a vegák élnek, sápadtak, erőtlenek, soványak... :D Hány évig él egy vega?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 08:20:28

@Navarone: nem sok vegával találkozhattál eddig...

nem tűnik olyan erőtlennek:
www.youtube.com/watch?v=4TwXHsSE5Vg

bár tény, hogy nem annyira dagadt, mint aki húsevőnek hiszi magát

Navarone 2010.01.30. 08:21:38

@wmiki: Lakik a szomszédomban is egy vega, szegény. Nemrég visszaszokott a húsra. Azóta jobban néz ki, orvosi leletei is sokkal jobbak. Az ember nem növényevő, hanem mindenevő.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 08:23:21

@Navarone: hát akkor nézz utána ezeknek a legendás mindenevőknek, amiket még senki nem tudott definiálni

és talán nézd meg, milyen az anatómiai felépítése egy növényevőnek (pl. a gorilla), és nézd meg menniy a különbség az embertől

sok sikert

Navarone 2010.01.30. 08:26:57

@wmiki: Olvastam a blogodban a leírást, nagy butaság. Lényeges aminosavakhoz csakis fehérjealapú táplálkozásból lehet hozzájutni. De nem offolok tovább a topicot, és óvva intek mindenkit a vegetáriánus életmódtól.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 08:28:38

@Navarone: amiket írsz az a nagy butaság

ugyanis a növények is fehérjékből állnak, nem szilicium alapúak, dehát elhiszem, hogy gyenge vagy biológiából

flimo13 2010.01.30. 08:41:13

Wmiki egy hírhedt balfasz, más témában is, nem kell vele vitatkozni :)

thehandsomest (törölt) 2010.01.30. 09:10:27

ugyanis a növények is fehérjékből állnak, nem szilicium alapúak, dehát elhiszem, hogy gyenge vagy biológiából

Ez a mondat mindent visz:)

cso zsi 2010.01.30. 09:24:10

@wmiki: A hangulat főként a csokoládétól lesz jobb, és az a droggal azonos elven működik.
A SOK sörtől nem lesz jobb a hangulatod, csak nem veszed észre a környezetedet.

Egyébként a sör növényi alapanyagú, állati fehérjét nem igazán tartalmaz, és mégis hizlal.
D-vitamint sem a korpáskenyér, sem a szolárium nem visz be a szervezetbe. Ahhoz hús kell, és napfény. Előbbit belsőleg, utóbbit külsőleg kell alkalmazni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 09:28:05

@flimo13: érvelni megint nem sikerült, dehát megszoktam már, hogy a magadfajták csak mocskolódáshoz értenek

sabana 2010.01.30. 10:02:23

nem ertem miert kellene csupan novenyeket enni, a verkepzeshez pl. nagyon jo ha hust eszel, miert nehezitsem meg a szervezetem szamara a jo mukodest?

Flood 2010.01.30. 11:48:30

@wmiki: Az érvelés mondjuk neked sem erősséged... :)
Ha gondolod, beszúrok én is egy videót, amin szálkásan izmos ember látható, annak ellenére, h hússal "mérgezi" magát ;)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 12:13:33

@Flood: mondjuk én nem mondtam olyat, hogy dagadtak nem gyúrhatják ki magukat, de látom nem zavarnak olyan apróságok, mint tények...

de beszúrhatnál olyan linkeket, népcsoportokról, ahol a húsevők tovább élnek a növényevőknél (pl. eszkimó vs. hunza, csak fordítva...)

ha már annyira otthon vagy érvelésben...

Flood 2010.01.30. 12:14:38

@wmiki: Huhúúú miki, beleolvastam a blogodba....szánalmas egy balphasz vagy, az már biztos :)))

Flood 2010.01.30. 12:22:25

Na de én többet itt nem OFFolok, csak egy jószándékú kritika a cikk szerzőjének: tényleg nem a sovány hús fogja rontani a diétád hatásfokát (saját tapasztalat)

Flood 2010.01.30. 12:44:06

Viszont a többi postban felfedeztem 1-2 jó receptet, úgyhogy bedobtalak kendvencekbe ;)

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2010.01.30. 12:47:43

Sziasztok!

Jól elvitatkoztatok a vegán és a húsevő táplálkozásról, holott ennek a posztnak nem ez volt a célja. Való igaz, hogy egy szelet sovány hús párolt zöldséggel diétásabb, mint egy szelet pizza, azonban a blognak pont ez a célja, hogy alternatívákat mutasson, lépjünk túl a sovány hús salátával unalmas kajákon. A pizzát nem minden nap kell enni, egy hónapba egyszer simán belefér a diétába. Ja, és tudok fehér lisztből valódi Calzonét és mindenféle olasz pizzát sütni, ennek a férjem a megmondhatója. Egyébként semelyik egyoldalú táplálkozást nem tartom nyerőnek, ugyanis mindenképpen tápanyaghiányos állapot lép fel hosszú távon.
Ezzel most az összes vegánt magamra haragítottam :(

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2010.01.30. 17:38:45

A teljes kiőrlésű liszt ízét érezni a tésztán, semmiképp se várd ugyanazt a fehér lisztes, puha tészta állagot és ízhatást. A gombás feltét és a paradicsomszósz azonban teljesen helyre billenti a teljes kiőrlésű liszt kissé kesernyés ízét.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 18:25:12

@Flood: most aztán jól megmutattad az érveidet, gratulálok...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 18:26:11

@moroandi: hát ez azért van, mert nem értesz a táplálkozáshoz....

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2010.01.30. 18:30:33

@wmiki: Nézd, én tiszteletben tartom a Te meggyőződésedet a húsevés káros hatásáról, és pedig továbbra sem vagyok semmilyen szélsőség híve, kérlek, ezt meg Te tartsd tiszteletben.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.30. 18:52:36

@moroandi: tiszteletben tartom, nem érthetsz mindenhez...

csak akkor nem értem miért szólsz rájuk?

Zsú - Csodanő.hu · http://csodano.hu 2010.01.30. 22:28:23

@Navarone: Sápadtak, erőtlenek, soványak? :))

Hűha...

Van szerencsém ismerni egy pár vegetáriánust. Az ahelyzet, hogyteljes a paletta. Van nagyon sovány, mackós, és kigyúrt is közöttük, már ha csak a pasikat véggiggondolom. De hogy kívülről egyikükről se mondanám meg, hogy vegetáriánus, az biztos.

Szóval se a vegákat, se a nem vegákat ne tessék bántani.

A pizzarecept pedig nagyon jó, én is sokszor eszek teljes kiőrlésű liszttel készült tésztákat.

A beszólogatóknak pedig:
Nem kell azon őrjöngeni, hogy nem elég fogyókúrás, mert tészta. Nem 5-6 szeletről volt szó, csak egyről.

Ahhoz hogy a fogyókúra ne kúra,hanem életmódváltás legyen, muszáj belevarázsolnunk a kedvenc ételeinket valamilyen egyszerűbb, kevésbé megterhelő formátumban.

Ez a pizza egy tökéletes példa erre. Kevésbé hízlal, mint az eredeti, és ugyanazt az ízélményt nyújtja. Kis mennyiségben, a megfelelő időpontban tökéletes.

Uff. Ja és gratulálok a főoldalhoz! Szép volt!!! :))

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2010.01.31. 07:48:42

@Zsú - Csodanő: Köszönöm a kommentedet, mindent leírtál, amit én is gondolok a fogyózásról és az ehhez kapcsolódó táplálkozásról. Aki húsevés nélkül érzi jól magát, tök jó, aki meg azzal együtt, az is. Fölösleges erővel próbálni rákényszeríteni a másik oldalra a saját igazságunkat.
Egyébként a vegán táplálkozás legjobb példája olimpiai bajnokunk, Kőbán Rita. Hát róla sok minden elmondható, csak nem sápadt és erőtlen.

flimo13 2010.01.31. 15:53:19

@moroandi: az nem alternatívamutatás, hogy kerek perec kijelented, a hús hiánya miatt fér bele a diétába, kár menteni már a baromságod.
süti beállítások módosítása