Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Súlykontroll

2010. március 07. - Moroandi

Ami Norbinál az Update, az Béres Alexandránál a Súlykontroll program. Számomra Alexandra mégis hitelesebb, hiszen többszörös fitness világbajnok, míg Norbi duci kisgyerekből vékony rendőrré fogyta magát, aztán fogyókúrás "égjen a zsír" guru lett belőle. Az biztos, hogy jobban megél az Update-ből, mint a közalkalmazottként kapott fizetésből, verésnek pedig itt is, ott is ki volt téve. A kódok logikáját a mai napig nem értem. A száraz vörös bor Update 1 kategóriába tartozik, gondolom azért, hogy este is lehessen inni (ki akar reggelihez tejes kávé helyett Egri Cabernet Savignont fogyasztani?).

Alexandra találmánya a súlykontroll index, aminek a glikémiás index az alapja. A kettő közötti különbség nem világos számomra. 1-től 100-ig sorolja az élelmiszereket 3 kategóriába. 1-30 közötti alacsony indexű ételek gyakran és nagyobb adagban fogyaszthatók, 31-60 közötti közepes kategóriában tartoznak, a 61-100 közötti magas indexű termékek pedig a ritkán és kis mennyiségben ehetők közé sorolja.

A lényeg, hogy nincs tiltott kaja, csak a mennyiség és a gyakoriság szab határt az étkezésnek. Tehát, aki nem tud lemondani a sertéspörköltről, vagy a saját születésnapi tortájából azért megenne egy szeletet, ez egyszer-egyszer megengedhető, azonban másnap kizárólag alacsony súlykontroll indexű étel fogyasztása javasolt.

Nem csak az ételeket választja szét az index alapján, hanem a fogyást is szakaszokra bontja. Az első, előkészítő szakaszban csak 30-as vagy annál alacsonyabb indexű kaja fogyasztása javasolt. A súlyfeleslegtől függően 7-10 napig kell tartani az étrendet. A Wellnesscafe-n táblázatba foglalva megtalálod mely ételféleségekből mekkora mennyiséget lehet fogyasztani az előkészítő szakaszban (a súlykontrollba is az alacsony indexű közé van sorolva a vörösbor. Nem gondolom, hogy a fogyókúra elején alkohollal kellene terhelnünk a szervezetünket, még akkor sem, ha 1 dl vörösbor bizonyítottan jótékony hatással van az érrendszerünkre). A kezdeti szakasz gyors fogyást ígér, ami a jelenlegi szakmai álláspontot nem tükrözi, jelesül, hogy az egészséges fogyás nem haladja a heti 0,5-1 kg, azonban nagy lelkesedést adhat, és a további kitartásra ösztönöz.

A második szakasz a lassú, tartós fogyás szakasza. Ezt a kitűzött célig, vagyis az elérni kívánt súlyig kell tartani. Ebben a szakaszban már közepes indexű ételek is fogyaszthatóak, az alacsony indexűekkel kombinálva, 1/3-ad 2/3-ad arányban. Fontos, hogy nem egy étkezésen belül kell ezt az arányt tartani, hanem a teljes napi menüt kell ennek az aránynak megfelően összeállítani, méghozzá úgy, hogy a közepes indexűekből inkább a délelőtti órákban kell enni, az alacsonyakból pedig délután és este.

A harmadik szakasz a súlykontroll, amelyben az elért testsúlyt szeretnénk megtartani. Alapvetően a második szakasz étrendjét kell követni, azonban három naponta egyszer egy magas súlykontroll indexű étel is megengedhető. Hosszú távon könnyen betarthatóak a súlykontroll alapelvei, hiszen nincsenek benne teljes tiltások, csak néhány egyszerű szabályt kell betartani.

Update vagy Súlykontroll, Neked melyik jön be?

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr981815526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása