Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Babavárás 35 fölött

2009. július 10. - Moroandi

A mai bejegyzés rendhagyó, mivel Lili ma 1 éves. Ilyenkor visszagondolok a terhességemre és a szülésre is. Ma reggel úgy ébredtem, hogy 1 évvel ezelőtt ilyenkor már beindultak a fájások. Azt sem tudtam, hogy ezek jósló fájások, vagy már megkezdődött a szülés, ugyanis Dorina császármetszéssel jött a világra.

Hajnalban elfolyt a magzatvíz, férjem bevitt a klinikára, 2 óra múlva kezemben volt a baba. Hát Lilivel a várandósság sem volt stresszmentes. Elmúltam 37, amikor Lilivel teherbe estem, és az orvosom finoman, de egyértelműen kijelentette, hogy egyébként nem vagyok idős, de a gyermek kihordásához már igen. Több vizsgálatot kell végezni, hogy a magzat biztosan egészséges-e. Az egyik ilyen szűrés a magzatvíz vizsgálat, amellyel 100% biztonsággal megmondható, hogy  Down-kóros-e a magzat. Kértem időpontot a genetikai tanácsadásra, azonban olyan kevesen voltak, hogy azt mondták, maradjak. Jött is a genetikus és „felvilágosított”. Valóban van a vizsgálatnak némi veszélye, mondta, de a 35 év feletti nőknél 4-szer nagyobb az esély a Down-kórós gyermek születésének, mint a magzatvíz vizsgálat közbeni vetélésnek. Köszi, jól megnyugtattott! Férjem kijelentette, hogy szó sem lehet a szűrésről, így el sem mentem a megadott időpontra. A következő terhesgondozáson az orvosom hüledezett, hogy nem vettem részt a vizsgálaton, ezért gyorsan kérjek időpontot a géndiagnosztikai centrumban vérvételre, ugyanis az anyai vérből is 90-95%-os biztonsággal kiszűrhető a Down-szindróma veszélye. Ezt eddig miért nem mondták? A genetikai felvilágosításnak legalább úgy kellett volna történnie, hogy van a magzatvíz vizsgálat, amely 100%-os eredményt hoz, de van vetélési kockázat, vagy van a vérvétel, amely ugyan csak 90-95%-os biztonsággal szűr 0 kockázat mellett. Melyiket tetszik választani? Ugye, hogy jobban hangzik? Egyébként a diagnosztikai centrumban kedvesek voltak, várakozás nélkül fogadtak, alá kellett írni a nyilatkozatot, hogy a szűrés nem hoz 100%-os eredményt, levették a vért, mindez kb.20 perc volt. Három nap múlva hívtak, hogy az eredmény negatív. Ha tervezel 35 év felett szülni, most már legalább tudod, hogy van választási lehetőséged. A diagnosztikai centrum oldalát itt találod:

www.gendiagnosztika.hu/gendiagnosztika/down-kor-szures.html 

Ezután jött a másik stressz, a terheléses vércukor. Ott 2,5 óra volt a várakozás, és olyan rémtörténeteket meséltek egymásnak a csajok, hogy már attól rosszul voltam. Aztán megittam a tömény cukros vizet, utána meg attól éreztem, hogy beájulok. Magasabb is volt a vércukor szintem, de nem annyira, hogy kikiáltottak volna cukorbetegnek, csak jobban oda kellett figyelnem a szénhidrát bevitelre. Nem is híztam egész terhesség alatt 9 kg-nál többet. Joggal kérdezheted, hogy akkor mire ez a nagy fogyni akarás. Az első terhességemet 55 kg-mal indítottam, 71 kg-mal mentem szülni, és 67 kg-mal hagytam el a kórházat. A szoptatás alatt úgy meghíztam 73 kg-ra, hogy észre sem vettem. A barátainknál álltam rá a mérlegre, és rögtön le is ugrattam róla. A frász kitört, hogy ennyit híztam, másnaptól Norbi update szerint étkeztem, meg Réka tornára mozogtam. ½ év alatt sikerült 10 kg-tól megszabadulni, de az eredeti súlyomat nem tudtam elérni. Tehát a második terhességet 62 kg-ról indítottam, és itt is 71 kg-mal mentem szülni. És az élet ugye ismétli önmagát, a szoptatás alatt ismét híztam, de azt nem vártam meg, hogy a mérleg nyelve 73 kg-ig kússzon fel. Így indultam 2 hónappal ezelőtt neki a diétámnak, egyenlőre csak 2 kg testsúly csökkenésről tudok beszámolni, viszont meglehetősen eltökélt vagyok. A cél az 55 kg. Némi spiritualitást is bevetek az ügy érdekében, mert olvastam, hogy a sok kudarc nem csak az időhiány számlájára írható, hanem a képzelőerő hiányára is. Bíznod kell magadban, hogy sikerül, el kell képzelned a kívánt testsúlyt, arra kell gondolnod, hogy milyen új ruhákat fogsz vásárolni, méghozzá legalább 2 számmal kisebb méretben. Én elővettem a 10 évvel ezelőtti fényképemet. Mondtam a férjemnek, hogy ilyen fiatal már nem leszek, de vékony igen. Én drukkolok magamnak, remélem, hogy Te is nekem.

 

A születésnapos és az apukája

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr151239175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

solya77 2011.01.09. 11:11:24

Én csak a down szűréshez szeretnék hozzászólni. Az az 5% nagyon sok azoknak, akik a vérvételes szűrést választották, és mégis beteg gyerekük született. Persze jól hangzik 95%, de amikor a kezedben van a beteg gyerek és mondják, h CSAK 95%-os a teszt, akkor nagyon kevésnek bizonyul. Nekem szerencsém volt, mert a gyermekemnél a valószínesíthető down kórt kizárták, persze mentünk kromoszóma vizsgálatra és kb 5 hónapos volt a picikém, amikor kiderült semmi baja. Gondolhatjátok milyen volt az az 5 hónap. Én a terhesség alatt az integrált tesztet választottam, azaz kétszer vettek vért, kétszer szűrtek. A következő terhességemnél viszont én magam fogom kérni a magzatvíz vételt, mert nem szeretnék még egyszer ezen keresztül menni.
süti beállítások módosítása