Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Aludni és fogyni

2009. augusztus 27. - Moroandi

Amerikai tudosók megint nagyot alkottak, 940 édesanya alvásait vizsgálva a következő fantasztikus eredményre jutottak. Az, aki a szülés utáni időszakban kevesebbet alszik 5 óránál, az nehezebben adja le a rárakódott súlyfelesleget. A vizsgálatok azt mutatták, hogy azok az anyukák, akik ennyire keveset alszanak, még szülés után 1 évvel is szenvednek a túlsúlytól.

Két dolog jutott erről eszembe. Nagyon egyszerű azt tanácsolni, hogy egy kisbaba mellett aludj sokat. Az nagyobb lányom, Dorina annyira rossz alvó volt, hogy szoptatás közben a fotelban ülve is képes voltam elaludni, bár az inkább szunyókálásnak volt mondható. Egyszer összeszámoltam, hogy amikor minden tanácsadó könyvben azt olvastam, a babának napi 14-15 óra alvásra van szüksége, a lányom összesen az éjszakával együtt aludt 8,5 órát. Horror volt. Bárhol képes lettem volna elaludni, még állva is.

A kisebb lányom, Lili már jobban indult, de a gyermekorvosunk szerint én szúrtam el a dolgot, ugyanis 8 hónapos koráig éjszaka állandóan fenn volt, óránként szopizott volna. Megtettük azt, ami bizony megosztja a véleményeket, hogy káros a gyermekre nézve vagy nem, hagytuk sírni. Nem zártuk rá az ajtót, első éjszakát az édesapja töltötte vele, 2 órát sírt. Második éjszaka én voltam vele, 1,5 órai sírást kellett kibírni, harmadik éjszaka már csak 20 percet sírt, negyedik este letettük az ágyába, és reggelig aludt. Most lesz 14 hónapos, és minden éjszakát végig alszik. Rajtam pedig még mindig ott a súlyfelesleg. Tehát érdekes olyan következtetés levonni, hogy aki keveset alszik, az nem tud lefogyni. Én 7 órát alszom naponta, néha még ennél is többet, és azok a plusz kilók mégis ott vannak, bár nagyon elszántan küzdök ellene.

A másik, ami eszembe jutott, hogy újabb csodaszer a láthatáron. Minél többet alszol, annál jobban tudsz lefogyni, és ha jól alvó gyermekeid vannak, ezt könnyedén meg is tudod tenni. Aludni pedig jó.

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr581341867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása