Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Minestrone és pilates

2009. július 09. - Moroandi

Tegnap végre lehűlt délutánra a levegő, így elkezdtem a pilates edzésemet. A fantasztikus az benne, hogy a hasizmozáson kívül minden gyakorlatot végre tudtam hajtani. Hasra még gyúrni kell, hogy a próbatételnek legalább az elejét le tudjam tornázni.

A próbatétel a pilates egyik legnehezebb hasizom gyakorlata, azonban Simonfi Ági, aki ezt a DVD-t elkészítette, nem kevesebbet állít, mint azt, hogy 2 gyerek szülése után is kockahassal büszkélkedhetek majd, ha rendszeresen végzem ezeket a mozdulatokat. Ágival egyébként készült egy bővebb interjú a Fit-Way internetes fitnesz magazinban, amelyet itt elolvalhatsz:

www.fitway.hu/index.php

Június 22-én írtam a volumetrics diétáról, és azóta mindenhol zöldségleves receptekre vadászom. A kedvencem a minestrone lett, amely Olaszországból származik, és ha olasz, számomra már rossz nem lehet. Egyszerű elkészíteni, és olyan finom, hogy az 1 éves kislányom is megette.

Minestrone

Hozzávalók 4 személyre

3 sárgarépa  

1 zeller  

1 cukkíni

3 paradicsom

1 vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 húsleves kocka

bazsalikom

bors

10 dkg vékony szálú durum spagetti

4 evőkanál parmezán 

A sárgarépát, a zeller és a cukkínit felkockázom, a vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágom. A paradicsomot leforrázom, lehúzom a héját, és cikkekre szeletelem. A hagymákat olívaolajom megpárolom, rádobom a sárgarépát, a zellert, a cukkínit, és az egészet összepirítom. Felöntöm vízzel, beleteszem a húsleves kockát és a bazsalikomot, megborsozom, kb. 20 percig főzőm. Hozzáadom a paradicsomot, és megsózom, ha szükséges, és átforralom. A spagettit kifőzöm. A tésztára tálalom a levest, és reszelt parmezánnal szórom meg a tetejét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr421235799

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tovább lúgosodom… :) 2009.07.30. 15:21:57

Korábban már említettem, hogy 2007 májusában voltam egy ESG vizsgálaton. Miközben a savtalanítás témakörben nyomoztam, villant csak belém, hogy ez a vizsgálat éppen a különböző szervek pH értékét méri, tehát a legideálisabb eszk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsú - Csodanő.hu · http://csodano.hu 2009.07.10. 13:01:12

Szia!

olvasgattam a blogod, és nagyon tetszik, ahogy hozzáállsz a fogyókúrához/mozgáshoz!

A blogomban ( csodano.blog.hu ) tervezem egy "így csináljuk mi" rovat elindítását, ahol összegyűjteném a fogyókúrázó, és erről blogot vezető Nőket, akiknek az értékrendjük is stimmel (nem 30 kiló vasággyal az álomcéljuk, pl.).

Szóval nyitott vagy erre, szólj!

Ezért cserébe szeretnék felajánlani egy 20%-os kedvezményt a Csodanő Fitnesz Videó portálon!( www.csodano.hu )

További sok sikert kívánok Neked a fogyáshoz, és a babázáshoz is... ;)

További szép napott!

Zsú - Csodanő

Moroandi · https://aloewebshop.hu 2009.07.10. 15:23:09

@Csodanő: Pont tegnap olvastam Vidi Rita weboldalán az önbecsülésből hányat kapnál? bejegyzést és a Te hozzászólásodat is. A "fejlesztendő terület" nekem is nagyon tetszett. Egyébként szívesen részt veszek az "így csináljuk mi" rovatban, hiszen barátnőimnek is rendszeresen élménybeszámolót tartok. Ja, meg tanácsot is osztogatok nekik. Üdv, Andi

Zsú - Csodanő.hu · http://csodano.hu 2009.07.29. 23:59:09

Szia! :)

Büszkén, örömmel, szinte könnyes szemekkel jelentem, hogy minden elkészült, hogy elindulhasson az a bizonyos Nagy Összefogás!

Ami nagyon fontos, hogy ha jelentkezel, 100%, hogy egyszer megjelensz blogon linkkel, és néhány szóval! Tuti ingyenreklám... ;)

Hogy mi a helyzet, hogy ha bekerülsz a 10 kiválasztott közé, itt kiderül:

spreadsheets3.google.com/viewform?formkey=dEFtNlpsNEludlMyWWRlOU5nczBBREE6MA..

Jelentkezni szintén itt lehet! Jelentkezés =válaszolni kéne 5 db "beugró kérdésre", ami egy riportnak felel meg.

Várlak Téged is sok szeretettel!

További szép napot kívánok!

Schillinger Zsú - Csodanő

U.i. örülök, hog tetszett... ;)
süti beállítások módosítása