Halle Berry, a leghíresebb macskanő, 1986-ban a Miss USA szépségverseny második helyezettje lett, a Revlon kozmetikai világmárka pedig rögtön reklámfilmekre kötött szerződést vele. Első mozifilmjében, a Dzsungellázban Samuel L. Jackson partnereként is azonnal feltűnést keltett, ennek ellenére soha nem tudott bekerülni az A-listás színésznők közé. Pedig Oscar-díjat kapott a Szörnyek keringője című film legjobb női főszerepéért, de volt Bond-lány, játszott az X-Men részeiben, és elvállalta a Macskanő címszerepét. Hát azt nem kellett volna. Igaz, hogy azóta is Macskanőként ismeri a világ, de film katasztrófa volt, Halle Berry és Sharon Stone pedig egyszerűen pocsék.
A gyönyörű, tökéletes alakjáról híres színésznő 2008. március 16-án adott életet Nahla Ariela nevű kislányának. Hat héttel a szülés után pedig már ismét fantasztikus alakja volt. Már a babavárás előtt is egészségesen étkezett, és ezzel a várandósság ideje alatt sem hagyott fel, így könnyű volt szülés után ilyen gyorsan lefogyni. Csak bioételeket fogyaszt, ami önmagában kevés lenne, de rengeteg friss gyümölcs és zöldség van az étrendjében. A kedvenc étele a bulgursaláta (fogalmam sincs, az mi, ha Te tudod, írd meg légyszi), és állati fehérjéből ő is csak csirkét és halat fogyaszt. Természetesen van személyi edzője, minden nap 1 órás köredzést végez az útmutatások alapján, ami futásból, kickbox gyakorlatokból és nyújtásból áll.
A napokban terjedt el a hír, hogy Halle Berry újra terhes. Bő ruhákban járkál és gömbölyödik a pocakja. Ezt a színésznő három nappal ezelőtt a Jay Leno show-ban rögtön meg is cáfolta. Ha megnézed a felvételt, látni fogod, hogy nyoma sincs sem babának, sem elhízásnak Halle alakján.