Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Zöldséges csirkeragu

2010. február 02. - Moroandi

Nem olyan régen nézegettem Ani blogját, zöldséges pecsenyét készített. A zöldség és a hús jó párosítás a diétás étrendben, így a sertést csirkére cseréltem, és extra adag zöldséget tettem hozzá, így nem kellett külön köretet készíteni. A fehérbort viszont kihagytam. Régebben én is használtam vörös- vagy fehérbort a főzéshez, azonban a férjem soha semmilyen alkoholt nem iszik, és annak ellenére, hogy főzés során az alkohol elillan, ő köszöni szépen, nem kér belőle. Néha csináltam forralt bort, és azt is addig kellett bugyogtatni, amíg garantáltan nem maradt benne alkohol, csakis a fahéj-szegfűszeg illat- és ízkombináció miatt itta meg. 

 

Zöldséges csirkeragu

Hozzávalók 4 személyre

2 csirkemellfilé

1 vöröshagyma

mélyhűtött zöldségkeverék

1,5 dl zöldség-alaplé

2 gerezd fokhagyma

2 teáskanál olaj

1 kávéskanál pirospaprika

tengeri só

frissen őrölt bors

őrölt szerecsendió

A csirkemelleket vékony csíkokra vágom, és egy teáskanál olajon megpirítom. A vöröshagymát nyolcadolom, és a másik teáskanál olajon azt is megpirítom. Megszórom egy kávéskanál pirospaprikával, és ráöntöm a csirkehúsra. Jól összeforgatom, sóval, borssal, szerecsendióval megfűszerezem, és 1,5 dl zöldség-alaplével felöntöm. Mivel a csirkemell gyorsan elkészül, a zöldségkeveréket is rögtön belezúdítom. Kb. 20 perc alatt a hús és a zöldség is készre párolódik. Alig várom már a tavaszt, hogy friss zöldségekkel is elkészítsem.

1 adag 168 kcal-át tartalmaz.

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr161723240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása