Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

Nagyon magos

2010. február 18. - Moroandi

Na, egy kicsit túlzásba estem. Mármint a magok mennyiségével, amiket a graham zsemlébe tettem. Már megint kifogyott a fagyasztóból a legutóbbi egészségesebb zsemle fajta. Nem győzöm sütni, mert a másfél éves lányom, Lili imádja. Ő egyenlőre jó evő, nem úgy a tesója. Dorina ugyanis csak és kizárólag fehér kenyeret, meg zsemlét, kiflit eszik, ezen kívül meg üres rizs, üres tészta, néha egy kis zöldbab- vagy zöldborsófőzelék. Ja, igen, rántott hús az jöhet, csirkéből meg pulykából. A védőnő még próbálkozott vele egy ideig, a gyerekorvosunk pedig a saját rossz evő unokáját sem tudta rávenni a neki nem tetsző étel elfogyasztására, hát még az enyémet. Tehát arra még várni kell, amikor a nagyobb lányom kieszi a magos zsemléket a mélyhűtőből.

 

Magos graham zsemle

Hozzávalók 14 db-hoz

25 dkg graham liszt

5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

220ml langyos tej

3 ek olívaolaj

1 tk nádcukor

1 tk tengeri só

2 ek szezámmag

2 ek napraforgómag

1 ek lenmag

1/2 kk őrölt kömény

1 dkg élesztő

10 dkg öregkenyér

Olyan sok magot raktam a tésztába, hogy a kelesztés utáni gyúrás-formázás során nem győztem szedegetni, amik kipotyogtak. Tehát, ha neki állsz elkészíteni ezt a zsemlét, nyugodtan csökkentsd a magvakat fele mennyiségre. Az összes hozzávalót egy nagy tálba mérem, és a kézi mixer dagasztó karjával addig keverem a tésztát, míg egy sima felületű szép gombócot kapok. A sütőt 50 C°-ra melegítem, az aljába egy lábos vizet teszek, és 80 percig kelesztem benne a tésztát. Utána átgyúrom, pici zsemléket formázok belőle, és sütőlemezen visszarakom még 40 percre a második kelesztésre. Amikor letelt az idő, a sütőt felfűtöm 200 C°-ra, és a zsemléket 20-25 perc alatt pirosra sütöm.

1 db 133 kcal-t tartalmaz. Ha csökkented a magok mennyiségét, az energiatartalom lehet kevesebb is. A lenmagból viszont akár dupla mennyiséget is tehetsz, mert 1 evőkanál csak 35 kcal-t tartalmaz, az omega 3 tartalma pedig rendkívül magas. 10 g, kb. 1 evőkanál lenmag 1670 mg omega 3 zsírsavat tartalmaz.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr111769146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása