Diéták és ízek, ahogy én főzök

Fogyás szülés után-diétás receptek

J.Lo popsija

2009. szeptember 19. - Moroandi

Jennifer Lopez színésznőként másodrangú filmekben játszott nem túl nagy sikerrel, azonban énekesnőként mindig meghódította a slágerlistákat. Az első lemeze hatszoros platina lemez lett. És ő az a sztár, aki divatba hozta a méretes, gömbölyű popsit. Ez nyilván a pasiknak is tetszik, ugyanis J. Lo az egyetlen, akit az FHM magazin kétszer is a világ legszexisebb nőjének választott. Üdítő színfolt az anorexiás hollywoodi színésznők között.

2008. február 22-én született meg Max és Emme, Jennifer ikrei. A gyermekvárás ideje alatt 22 kilót szedett magára, állítása szerint semmit nem vont meg magától, ami jól esett, azt megette. Egy dologra figyelt oda várandóssága alatt, és a gyermekek megszületése után is, hogy kis adagokban fogyasztotta az ételeket, amiket megkívánt. Soha nem volt a nagy fogyókúrák híve, és ehhez a szülés után is tartotta magát.

Ennek ellenére 5 héttel az ikrek megszületése után már alig látszott rajta némi súlyfelesleg.

Természetesen J. Lo-nak is van saját dietetikusa és edzője, és hallgat is a szakemberek tanácsára.

A szülés utáni gyors fogyásának titkai:

1. Napi 1400 kcal-nál nem eszik többet, de annyit mindenképpen elfogyaszt

2. A Perricone-diétát követi, amely arról híres, hogy az ételek és az italok is rengeteg antioxidánst tartalmaznak, tehát meggátolják a szervezetben a káros szabadgyökök elszaporodását. A diéta különlegessége, hogy Nicholas Perricone bőrgyógyász szakorvos, aki olyan étrendet állított össze, amely nem csak 4-6 kg súlyfeleslegtől szabadít meg a 28 napos kúra alatt, de a méregtelenítő hatás miatt a bőr is teljesen megújul és ragyogová válik.

Az ajánlott élelmiszerek: tengeri halak, első sorban lazac, gabonafélékből az árpa, a zab és hajdina javasolt, a sötét zöld és élénk sárga zöldségek és gyümölcsök, a piros gyümölcsök, az olívaolaj, a tojás, a sovány sajtok, joghurt és kefír, és a rengeteg hal mellett csirkemellet lehet még enni. A gyümölcsöket nyersen, a zöldségeket grillezve vagy párolva, és a halat valamint a csirkemellet is grillezve kell elkészíteni.

3. Az énekesnő minden reggel korán kel, és saját konditermében kardio és súlyzós edzéseket végez.

Tipp: kevesen engedhetik meg magunknak, hogy minden másnap lazacot ebédeljenek, de heti 2 alkalommal valamilyen tengeri halfilé fogyasztása rendkívül hasznos az omega 3 tartalom miatt, illetve az napi maximum 1400 kcal is látványos eredményt hoz.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://fittmami.blog.hu/api/trackback/id/tr61393002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása